Süssünk hatékonyan, kevesebb mosogatással!

Dátum 2023. május 15.

Bárcsak az a fránya mosogatás elmaradhatna sütés után! Szerencsére létezik pár praktika az elmosogatásra váró eszközök számának csökkentésére, mutatjuk!

Tervezzünk előre!

Amikor sütés előtt kikészítjük a süteményünk, desszertünk hozzávalóit, gondoljuk azt is végig, hogy milyen eszközökre lesz szükségünk. Ha jól „matekozunk”, valószínűleg kevesebb mosogatással megússzuk majd. Vegyünk egy példát! Kevert süteményt készítünk – ezzel eleve jól járunk, mert valószínűleg egyetlen nagyobb keverőtál elegendő lesz –, aminek szilárd hozzávalóit közvetlenül a tálba, a folyékony összetevőket pedig mérőpohárba mérjük ki. Ha mondjuk víz, tej, olaj, likőr tetszőleges kombinációja kerül a sütibe, azokat nyugodtan mérjük ki egymás után ugyanabba a pohárba! Természetesen van olyan eset, amikor kevés egyetlen edény, erre példa, ha a tojásfehérjét habbá kell vernünk, ehhez külön tál szükségeltetik. Viszont ha habveréssel kezdünk, a habverőt utána nyugodtan tovább használhatjuk a süti többi komponenséhez (például a tojássárgája cukorral való kikeveréséhez) elmosogatás nélkül. Mérésre szolgáló evő- vagy teáskanálból sem muszáj többet elővennünk, ha ugyanabba a tésztába vagy krémbe kerülnek a kimért alapanyagok, hasonlóan spórolhatunk a fakanalak, spatulák számával is. A bögrés sütik szintén csökkentik a mosogatás idejét. Igaz, hogy ezek a tészták leginkább azért praktikusak, mert nincs szükség hozzájuk mérlegre, de ha egy tejfölös vagy joghurtos pohárral mérünk, még a mosogatnivaló is kevesebb lesz!

Viszlát, tepsire égett maradékok!

A ráégett sütimaradékok a tepsik ősellenségei. A sikálás nemcsak sok időt és energiát vesz el, hanem árt is a bevonatnak. Amikor csak lehet, használjunk sütőpapírt, a recept külön jelezni fogja, ha az adott sütemény nem tolerálja jól a sütőpapírt. Jó alternatíva a sütőpapírra a szilikonos sütőforma, számos méretben és formában kapható, nem igényel sütőpapíros kibélelést és mosogatógépben is elmosogatható. Sőt! Van még egy szuper ötletünk: kapható szilikonos sütőpapír is. Felülete garantálja, hogy süteményünk nem fog letapadni, ráadásul többször is felhasználható. Mit vethetünk még be a kevesebb mosogatásért? Például muffinpapírokat, ezek pont beleillenek a muffinsütő tepsi mélyedésibe. Muffinpapír szinte végtelen színben és mintában beszerezhető, így amellett, hogy megkönnyíti a munkánkat, még a sütink küllemét is feldobja.

Szükséges idő 20-40 perc között
21 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető
Szükséges idő 20-40 perc között
23 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges

Díszítéskor is spórolhatunk a mosogatással

Aki nem szeretne bajlódni a habzsák szétszedésével és elmosogatásával, nyugodtan használhat egyszer használatos habzsákot, ebből cső (fej) nélküli és csővel ellátott egyaránt kapható, és létezik olyan márka is, amely négy sokoldalúan felhasználható, eldobható díszítőfejet csomagol a habzsákok mellé. Egyszerűbb díszítésekhez vagy például olvasztott csokoládé csorgatáshoz egy fagyasztótasak is megteszi, csak töltsük bele az olvasztott csokit, a krémet vagy a tejszínhabot, majd vágjuk le a sarkát. Díszek (csoki, fondant, marcipán) készítéséhez pedig használhatunk egy vágódeszkára rögzített szilikonos sütőpapírt.

Szükséges idő Több, mint 60 perc
27 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő 20-40 perc között
24 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges

Receptajánló

Szükséges idő 40-60 perc között
9 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
21 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő Több, mint 60 perc
22 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő 40-60 perc között
14 Kedvelés
Nehézség Kis gyakorlat szükséges
Szükséges idő 40-60 perc között
9 Kedvelés
Nehézség Könnyen elkészíthető

Kapcsolódó cikkek

Dátum 2023-05-15
0 Kedvelés

Süssünk hatékonyan, kevesebb mosogatással!

Bárcsak az a fránya mosogatás elmaradhatna sütés után! Szerencsére létezik pár praktika az elmosogatásra váró eszközök számának csökkentésére, mutatjuk!

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-04-26
1 Kedvelés

5 kedvelt alaptészta, számtalan lehetőség

Egy sokoldalúan felhasználható alaprecept ismerete kincs a konyhában, hiszen a variációk száma szinte végtelen. Cikkünkben 5 méltán népszerű tésztafajtát szedtünk csokorba.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-04-19
0 Kedvelés

Praktikus megoldások: íme a kreatív sütés kellékei

Cikkünkben olyan innovatív ötleteket, eszközöket gyűjtöttünk csokorba, amelyek hosz-szabb-rövidebb ideje segítenek abban, hogy igazán szemet gyönyörködtető süticsodákat alkothassunk.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-04-11
1 Kedvelés

Sikerülni fog! Alapfogalmak sütéshez

Vajon mit takar a vakon sütés vagy a légkeveréses sütési mód fogalma? És miért nem szabad túlkeverni a tésztát? Sütési alapfogalmaink segítenek tisztázni az alapvető tudnivalókat.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-03-22
0 Kedvelés

Bemutatkozik a Cuisine VEGA, a vegán főzőtejszín alternatíva

Tejmentesen étkezel? Esetleg vegán módon táplálkozol? A selymes főzőtejszín nyújtotta élményről így sem kell lemondanod, erre kínál megoldást a Dr. Oetker új terméke, a Cuisine VEGA.

Elolvasom Elolvasom
Dátum 2023-03-20
2 Kedvelés

Variációk tiramisura

Az olasz eredetű édesség megunhatatlan! Akár a klasszikus recept alapján készítjük, akár „csavarunk” egyet rajta, a krémes-babapiskótás desszert sikere garantált!

Elolvasom Elolvasom
© Copyright | All rights reserved | Dr. Oetker Magyarország Kft.
Hiba
A kedvencekhez adáshoz kérjük jelentkezz be!