Eperlekvár kreatívan
Hozzávalók
1250 g eper (előkészítve mérjük le)
1 tasak Dr. Oetker Dzsemfix 3:1
350 g cukor
kb. 2 csapott teáskanál rózsabors
Elkészítés
Előkészítés:
Az epret megmossuk, megtisztítjuk, 1250 grammot kimérünk belőle és pépesítjük. A rózsaborsot mozsárban alaposan összetörjük. Az üvegeket és a tetőket (twist-off befőttesüveg tető) kifőzzük vagy nagyon forró vízzel kiöblítjük.
Elkészítés:
Az előkészített gyümölcsöt egy főzőedénybe öntjük. A dzsemfixet a kimért cukorral és a rózsaborssal elkeverjük, majd a gyümölcshöz adjuk. Állandó keverés mellett magas hőfokon felforraljuk. Forrás után a lekvárt folyamatos keverés mellett további 3 percig forrni hagyjuk, majd levesszük a tűzről. Ha szükséges, a főzés közben keletkezett habot leszedjük, és a kész lekvárt azonnal az előkészített üvegekbe peremig töltjük. Csavaros tetővel lezárjuk. Az üvegeket rögtön megfordítjuk, és a tetejükre fordítva kb. 5 percig állni hagyjuk.
Tippek:
A lekvár elkészítése során a rózsabors fahéjjal is helyettesíthető. Az előkészített gyümölcshöz a cukor és dzsemfix mellé egy, intenzívebb íz eléréshez két kanál fahéjat keverjünk.
A kész lekvárt száraz, hűvös helyen, a felnyitott üveget hűtőszekrényben tároljuk.

Kedvencnek jelölöm
Eperlekvár kreatívan
Hozzávalók
kb. 8 darab 200 ml-es üveg elkészítéséhez
1250 g eper (előkészítve mérjük le)
1 tasak Dr. Oetker Dzsemfix 3:1
350 g cukor
kb. 2 csapott teáskanál rózsabors
Ezekben a gyűjteményekben található:
Elkészítés lépésről lépésre
Előkészítés:
Az epret megmossuk, megtisztítjuk, 1250 grammot kimérünk belőle és pépesítjük. A rózsaborsot mozsárban alaposan összetörjük. Az üvegeket és a tetőket (twist-off befőttesüveg tető) kifőzzük vagy nagyon forró vízzel kiöblítjük.
Elkészítés:
Az előkészített gyümölcsöt egy főzőedénybe öntjük. A dzsemfixet a kimért cukorral és a rózsaborssal elkeverjük, majd a gyümölcshöz adjuk. Állandó keverés mellett magas hőfokon felforraljuk. Forrás után a lekvárt folyamatos keverés mellett további 3 percig forrni hagyjuk, majd levesszük a tűzről. Ha szükséges, a főzés közben keletkezett habot leszedjük, és a kész lekvárt azonnal az előkészített üvegekbe peremig töltjük. Csavaros tetővel lezárjuk. Az üvegeket rögtön megfordítjuk, és a tetejükre fordítva kb. 5 percig állni hagyjuk.
Tippek:
A lekvár elkészítése során a rózsabors fahéjjal is helyettesíthető. Az előkészített gyümölcshöz a cukor és dzsemfix mellé egy, intenzívebb íz eléréshez két kanál fahéjat keverjünk.
A kész lekvárt száraz, hűvös helyen, a felnyitott üveget hűtőszekrényben tároljuk.
A kész lekvárt száraz, hűvös helyen, a felnyitott üveget hűtőszekrényben tároljuk.
Legújabb cikkek
1
Uzsonnasütemények Airfryerben
Akár uzsonnára, vagy reggelire, tízóraira varázsolnánk frissen sült finomságokat az asztalra, a forró levegős fritőzre mindig számíthatunk.
2
Így süss Airfryerben – Alap tudnivalók és praktikák
A népszerű konyhai eszköz nem csak a ropogós sült krumpli elkészítésében remekel, hanem finom és változatos sütemények is készíthetők benne.
3
Régi receptek modern csavarokkal
Hagyományőrzés vagy trendkövetés? A kettő nem zárja ki egymást, ha a klasszikus receptek összetevőit, ízvilágát, külső megjelenését többé-kevésbé újragondoljuk.

Hozzászólások
Hozzászólás írása
Vélemény írásához, kérjük, jelentkezz be!
Hozzászólás törlése
Biztosan törölni szeretnéd a "" hez írt hozzászólásod?